Frissült az iPod Touch
Hát érdekes, nem érzem az instant get-et, pedig remek készülék továbbra is. Tetszik, még vékonyabbra csinálták, de ha már van hasonló készüléket akkor nem éri meg.Az iphone4-ből megkapta a retina displayt, ez a legjobb újítása. Kapott előlapi kamerát is, szóval megy a facetime vele, valószínűleg a processzor is átköltözött. A hátán is van kamera, az nem a nagytesóból érkezett, hanem egy kisebb érzékelő, HD videót vesz fel, de állóképre is 1 megapixel alatt van a felbontása, szóval még a videó minősége is elmaradhat a telefonos megoldáshoz képest.
Akkor is jó ránézni, a forma szebb, mint a teljesen lapos iPhone 4.
Nokia X3-02
Nem akarom titkolni, ez a telefon nekem tetszik, legalábbis kinézetre. A képernyő kicsi, de érintős, gépelni pedig gombokkal lehet. Van benne wifi meg mindenféle mobilnet lehetőség, na és egy 5 megapixeles átlagos kamera (ami videóban nulla). Mindezt baromi vékony megvalósításban, alumínium hátlappal.Felesleges a 100 ezer fölötti telefonokhoz hasonlítani, hiszen ez valami 50 körül fog kezdeni, függetlenül. Az egyedüli ami felróható szerintem, hogy valahogy egy félqwerty billentyűt kellett volna a képrenyő alá tenniük.

A tovább mögött ott az egész jó reklámja.
[kattints a folytatáshoz]
Két kamera csap össze ebben a tesztben
Összemérik a képességeiket, a képminőségüket, ahogy azt kell. A két klasszikus készüléket nem is említem, látjátok a képen.Magic Trackpad
Ez tényleg varázslat! Fogják a laptoptechnikát, megnagyobbítják a trackpadet és eladják külön. Hihetetlen milyen ötleteik vannak ennek a cégnek. Azért kipróbálnám, bevallom, de nem instant get.
Az látszik, hogy szépen lassan az érintés alapúság felé terelik az embereket.
Space Invaderös tatyó
90 dollárért vesztegeti a Thinkgeek. Amúgy fura, mert nem pont ilyet, de Budapesten láttam már lányoknál space invadert pont táskán.
Szétkapták az új Minit
Az iFixit nem lazsált, így most mindenki megnézheti akit érdekel, hogy milyen az új mac Mini belseje. Színtiszta gadget porn.
Kijött az új Mac mini, alumíniumot kapott
Az Apple nem csak picit jobb alapprocesszort tett a minibe, meg egy hangyányit jobb integrált videókártyát, hanem egy teljesen új designt is kapott. Laposabb, alumínium, és végre van hdmi port is, a szinte felesleges minidvi helyett. Mindezzel és a drága euróval az is jött, hogy az alap mini 230-240 körül lesz, az eddigi 170 helyett. A számok ezresekben értendőek.
Jelenleg úgy néz ki, hogy a legkisebb iMac éri meg a jobban, hiszen ahhoz jár monitor (legolcsóbb 22 colos ips paneles 74 ezer lenne) és billentyűzet meg egér is. Na jó, pont ott vagy az iMac áránál. Ez is volt a cél, hogy ebbe belegondolj.
Usb typewriter
Csak őrültenek. Ipaddal is poén, de gondolom sima gépre is lehet kötni, ha csak simán usb-s.iPhone 4
Hát Steve, az AppleAmi tényleg jónak tűnik, az a nagyobb készenléti és felhasználási idők, jobban bírja a nagyobb aksi. Kinézetre viszont szerintem képeken nem szép.
Emellé jött az új oprendszer is rá, amit átneveztek útközben, iOS lett. Már tud multitaskolni, meg vannak benne folderek, hogy az egy típusú programjaidat (pl. Játékok) csoportosíthasd.
Joker az iPad-on
Mint kép tetszik, poén, de nem hiszem, hogy használnám így. 16 dolláros matrica, szóval levehető, nem egy életreszóló döntés.
Androidos tablet
Minap azt hiszem a plasztik nézte meg a felhozatalt, ami siralmas volt akkoriban kicsit (bár a CES-en mutogatottakról nem annyira írt), hiszen a Windows 7 nem fog bejönni az MS-nek érintőképernyőn, szóval a nagyok akik rájuk éptkeztek kicsit megtorpantak. De ez változni fog, és ezt az Applenek köszönhetjük. Nem, nem Steve szerszámát találtam meg, de egyszerűen ráébresztették a gyártókat, hogy telefon oprendszert kell a tabletre tenni.A HP gyorsan meg is vette a Palmot, szóval Web OS-es tablet jöhet, na meg végre érkezni fognak az Androidos mókák is. Itt épp az Adobe demózza a flasht egy prototípuson, a google oprendszerén futva. Ez már nem nyögvenyelős megoldás végre. (Itt a youtube demo)
Természetesen még messze a kész termék, de ősszel már jöhetnek (Chrome OS is érkezik), idővel meg a sok lúd disznót győz lesz, ahogy a telefonoknál is, hiába fogyott már eddig 1 milla iPad. Az Apple marad felsőkategória, ez nem vitás.
A Palm Pre plus rendes reklámja
A minap a Palm kirúgta a fenébe az eddigi reklámokat készítő ügynökségét, és hát azt lehet csak hozzátenni, hogy ideje volt. Az újonc csapat pár hét alatt csak egy ilyen telefonbemutatósat tudott összedobni, de még ez is kellemesen ismerteti, hogy miben jó a Pre és a rajta levő oprendszer.iPad poénkodások
Az a helyzet, hogy hangosan felröhögtem ezen a siteon: Test How Your Site Looks on the iPadCsinált egy PSD filet, amit a siteod fölé húzva bevizsgálhatod, hogy miképp fog kinézni az eszközön. A tükörfelület miatt szép becsillanással és ujjnyomokkal.

Ellenoldalra meg tegyük oda ezt a macskát, aki szépen megpróbálja használni a készüléket. Nem csak nagymamáknak.
HTC Evo az aduász?
Megérkezett. Basszus, a kütyübuzi részem más témával foglalkozott a napokban, erre a HTC fogta és bemutatta ezt a telefont, ami pillanatok alatt a want kategóriába repült. Míg a HTC HD2 csodálatos hardvere belefulladt a Windows 7 Mobile bejelentésébe és abba, hogy az új mobil Windows nem lesz a telefonra csak a régi 6.5-ös, addig is mindenki arra várt, hogy legyen Androidos változata a szépségnek. Hát most megkapta, egyelőre Amerika és még nincs is belőle GSM változat, szóval becsempészve sem használható itthon, de úgyis lesz idővel rendes, addig meg távolról imádhatjuk.Igen, van akinek ez már nagy lesz, hiszen az iphonenál is szélesebb és magasabb picit, de annál kisebb a kávája és vastagságban párban vannak. Kíváncsi vagyok, hogy nyár felé mit lép az Apple, mert továbbra sincs 1 kifejezett iPhone killer, de a több Android készülék több igényt le tud fedni, mindenki választhat magának. Érdekes lesz, nyilván nem féltem őket azért.

4,3 colos képernyő, 800*480-as felbontás, 1 Ghz-es Snapdragon, 720p videórögzítés, Sense felület. Shit Just Got Real.
Segmentus Clock
Analóg módon mutatja a digitális számokat. Kéne az éjjeliszekrényemre. Még csak prototípus, nem biztos, hogy valaha kapható lesz.Curious Displays
Ez is egy jó ötlet lenne, csak kicsit idegesítően mutatja be. Az elképzelés az, hogy nem egy nagyképernyőd, hanem rengeteg másfélcentised van és mindegyik magában is működőképes teljes "gép", folyamatosan kommunikálva a többivel. Ezek tetszés szerint állíthatóak össze. Egy részük lehet az asztalon miközben egy másik részük a falon mutatja a filmet, hasonló. Nyilván az egész alábbi videó renderelés, hiszen egyelőre elképzelhetetlen, hogy így mozogjanak.Samsung TL500
Tudják mit kell a sarokba írni, hogy az ember felfigyeljen.
Az egész történet ott kezdődik, hogy a Canon S90 és G11 párosban bemutatkozott a Sony egyik új szenzora, ami 10-re ugrott vissza megapixel ügyileg a kompaktok között viszonylag nagy érzékelőmérettet tartva. Ez használható ISO 800-at jelentett végre, ami azért zajos, de tényleg használható. Az egyedüli igazán nagy hátrány, hogy csak őslelet 640*480-as videóra képes a lapka, mert fizikailag nem tudnak kiolvasni 720 sornyi adatot róla. Legalábbis jelenleg, bár kicsit többet tudna a sima VGA-nál, de úgy tűniksenki nem valósította meg azt.
Érdekes amúgy, hogy a Sony pont ezzel az érzékelővel nem is gyárt magának saját gépet, viszont a Canon után a Ricoh is felhasználta az GRDIII-ban (aki ilyet akar küldeni, a címem: ), és most végül a Samsung is a TL500-ban. Kár, hogy rengeteg gyártó nem fogja fel a nevek fontosságát, ez is milyen béna már.
A körítés viszont jónak tűnik. Először is RAW, ami Samsungék JPG-motorjának hatékonyságát ismerve jó dolog. A másik fontos dolog, hogy 24mm-72mm az átfogás úgy, hogy f1.8-ról csak f2.4-re csökkenünk közben. A hátulján meg forgatható kijelző van, gondolom van akinek ez kell, ezért meg is említem.
Szinte kéne amúgy, de a Ricoh érdekel ebből a csapatból a legjobban, aztán a Canon S90.
A Puma telefonnal előz
Bár pár napja lehetett tudni, hogy lesz valami ilyesmi, de azért mégiscsak durván szinte a semmiből tűntek fel egy komplett megtervezett telefonnal és felülettel. Azért a SaGem besegített nekik, akiktől telefont én 6 éve tartottam utoljára a kezemben, ez a Puma Phone viszont most baromi jó kis középkategóriás cuccnak tűnik, egyedi és jó kinézettel, kár hogy 400 eurót emlegetnek a videóban (meg amerikai piacra optimalizáltnak tűnik elsőre).
Az viszont biztosnak tűnik, hogy az oprendszerben szinte mindent a Puma tervezett, ahogy említik is: amellett hogy használhatóra, még művésziesre is szabták. Komolyan, ezt amikor az eggtimert megmuttatta át is éreztem, ilyen vagyok. Előtte is tetszett az ikonok kupaca, csak a nagyon tolt brand nem.
Az oprendszert nem ártulták el, érdekes döntés. A böngésző webkites, a képernyő 2.8 col (320*240 - kevés), futás és kerékpármérés (gps-szel), iránytű, saját appstore, 3.2 megapixeles LED-vakus kamera, a telefon elején VGA kamera olyasmi telefonáláshoz, ilyesmik. Gondolom wifi is, nem csak 3G.
Nézed mi a hátán az az izé? Napelem! 1 órát sütkérezik vele a fényben és máris 2 óra mp3 lejátszást kapsz pluszban. Mindezt mérve (a videón láthatod), mert hát az ember jobban érzi magát ha ilyesmit lát.
Hivatalos oldal.
Egy korrekt bemutatóvideó:
Aki követ twitteren az tudja milyen nagy most a telefonkütyüláz, épp nagy bemutatókonferencia van, majd elmúlik, de addig vesztek pár followert szerintem.
Boxee
Valahol durva, hogy odakinn hol tart az online tartalom. Konkrétan a Boxee bemutató videóját nézve döbbentem rá erre. Volt ez a számítógépes buli, a CES, már ott is csak pislogtam rajta, de ez most a végső döfés. Tehát amit tudni kell, hogy van a Boxee box, ami 200 dollár, mindegy milyen processzor van benne mert nem lényeg felhasználás szempontjából, viszi a HD videókat és kész.Tehát ezt a boxot, vagy csak magát a szoftvert a saját tévére kötött PC-dre feltolod, aztán élvezed az online tartalmat. És lássuk be, odakinn rengeteg van belőle a hálón. Ingyen nézhetik az amerikaiak a Hulun a sorozatokat és pár filmet, aztán a Netflixre előfizetve streamelhetik a többi film egy részét, satöbbi. De sima képgaléria mutogatásra, vagy youtubeozásra is remek. Ez az ultimate kanapés cucc most. Mennyire is vagyunk lemaradva ettől?
iPad
Hát emberek, megérkezett. Az apple bejelentette a tabletjét, ami szerintük mágikus, csodálatos, meg a többi. Nem fogom azt mondani, hogy bukta (fail), mert nem tűnik annak, de nem is instant get, vagy want érzés (szegény magyar nyelvet védők), semmi olyasmi ami az iPod touch (vagy legyen iPhone) környékén volt a geek szívemben.
Ami hatalmas rossz, és nem értek továbbra sem, hogy legalább valami minimális multitasking miért nincs benne. Mondjuk 5 programra korlátozva, akkor mehet egyszerre egy pandora egy skype és egy böngésző például. Ez így tényleg a reggeli újság és videó eszköze lett, nem pedig light dolgokra kíváló szerkezet.
Azt most sem értem, hogy lcd-vel hogy képzelik az Ebook olvasást. De erről már régóta érik egy külön poszt. Aki látott már E-inket, az szintén csak a fejét fogja, hogy "könyvet LCD-n?" Képregényre és újságra viszont remek lehet.
Bevallom a flash hiányának örülök, persze használva idegesítene, mert videóra ott a html5, ideje kihasználni végre, menüket meg nem szabad sosem flashbe tenni, így legalább azt is kijavíthatják a weboldalakat készítők. Az egyedüli ahol hiányozhat, az a webes játékok, de ez engem nem annyira érint, így nem tudom átérezni. Egyértelmű, hogy a flash kihagyása mellett az appstore ismét csak közreműködött, hiszen akkor ki venne 1 dolláros apró játékokat, ha a böngészőben is tudná tolni őket, de most kivételesen az apple anyagi döntése a web előrehaladásának is jó.
Az ár? 500 dollár a 16 gigás legkisebb. Nem szálltak annyira el, mint számítottuk.
A Nexus One-ra fáj a ninják foga
Ahogy a humané is. Amikor először láttam képen a Google-telefont, akkor borzasztó rondának tartottam. Azóta a videók változtattak ezen kicsit, mert bár most sem szexi, szemben az iPhonenal vagy a HTC HD2-vel, viszont elfogadható darabnak tűnik.A videó amúgy tényleg ninjákkal van tele, és stopmotion animációval készült.
iPhone 4G?
Egy nagy képben összefoglalva az eddigi pletykák nagyja. Szerintem az érintőképernyős hátlap hatalmas butaság lenne, hiszen bonyolítana a készüléken, de párnak én is örülnék. Ezt most úgy írtam, mintha terveznék venni marhasok pénzért. Kattintva nagyobb.Szerintem amúgy a multitaskot kell megoldaniuk mindenképp valahogy elegánsan.
Megmenekültek a zuhanyzás alatt született ötletek
Most épp a világmegváltóakról van szó, nem a többiről. Vízálló papír és ceruza, ha épp a zuhany alatt akarnál jegyzetelni. Videó is van.
Mag+
A minap láthattuk, hogy a nagy magazinok miképp képzelik el a digitális jövőt. Most lássuk, hogy a nagyok által elképzelt sima "maradjon a print kinézet teljesen" mentalitással szemben mi lehetséges még. Legalábbis a Bonnier R&D szerint egy kicsit át kell formázni majd a tartalmat, mire ideérnek a normális olvasók. Itt is előtérben maradt a vizualitás, de jobban kezelhetőnek tűnik, bár még mindig nem az igazi.Ez csak bemutató videó. Akinek nem esne le, annak külön mondom, ez a termék még csak képzeletben létezik, amit a videóban láthattok az csak renderelés, egy kockára odavetítették az elképzeléseik.
Ez lenne a nyomtatott sajtó jövője?
A Sports Illustrated az alábbi videóban bemutatja, hogy miképp képzeli el a jövőt, de szinte minden magazinra lefordítható. Konkrétan szinte ugyanazt az újságot adnák ilyen érintőképernyős eszközön, mint amit most megvehetünk, csak variálhatóak lennének az oldalak és néhol lenne hang meg videó, de nem túl hosszúak. A megjelenés gondolom ugyanúgy ahogy eddig, heti vagy havi, meg minden.Hát nem tudom, én ezt nem érzem. Amikor magazint olvasok akkor pont az a jó, hogy papír, meg polcon van, meg a víz tökmindegy neki max pár lap olvashatatlan lesz, meg ezek. Egy napilapnál más kérdés, és mivel az feketefehérben is elég, így e-ink alltheway.
Futurisztikus UI a First Else-telefonon
2010 második negyedévében lesz elvileg kapható a telefon, és hát a felhasználói felüeltet tervezők megnéztek pár sci-fit azt hiszem. Bevallom így elsőre gyönyörű az egész, viszont az, hogy amíg animálgat meg tölt a telefon addig a képernyőn kell legyen az ujjad az fura. Gondolom tesztelgették meg fókuszcsoportoztak, szóval lehet kényelmesebb, mint amilyennek így elsőre látszik.The Nokia N900: The Journey Starts Here
Idén végre durván beindult az okostelefon piac, mindenki érkezik a jobbnál jobb cuccával. Most épp a Nokia erősít a napokban, hiszen végre kapható az N900, amin linux van, fasza képernyő meg minden jóság. Ez a reklámban annyira nem jön át, viszont a mikróba zárt mobiltelefonos vírusmarketinges ötlet beköszön. Unalmas a videó eleje, de ne adjátok fel.A telefont leszólni tuti nem akarom, hiszen 4 megabites divx-et simán visz, azaz a sorozatokat nem kéne kovnertálgatni, itt a tesztje ennek.
HTC HD2
Alapból meg sem néznék egy windows mobil oprendszerre épülő telefont annyi rosszat láttam már, de basszus, itt alátoltak egy brutál processzort meg elég memóriát, és hát egy fasza felületet is ráhúztak, így ez bizony fasza. De igazából a nem akadozás csak egy apró adalék amellé, hogy mekkora szexi már az a képernyő?Ez a videó szépen bemutatja, hogy milyen folyamatos a felület kezelése.
update: törölték a videó amit itt volt, kerestem egy másikat a felületről.

