Futurisztikus UI a First Else-telefonon
2010 második negyedévében lesz elvileg kapható a telefon, és hát a felhasználói felüeltet tervezők megnéztek pár sci-fit azt hiszem. Bevallom így elsőre gyönyörű az egész, viszont az, hogy amíg animálgat meg tölt a telefon addig a képernyőn kell legyen az ujjad az fura. Gondolom tesztelgették meg fókuszcsoportoztak, szóval lehet kényelmesebb, mint amilyennek így elsőre látszik.Eddig 17 hozzászólás a "Futurisztikus UI a First Else-telefonon" bejegyzéshez
bár a felület kissé unalmas (először persze wow, de már a videó végére sem volt annyira érdekes), a koncepció tetszik. az ujjamatrajtatartom dolog engem nem zavarna, sőt, utcán mászkálás közben biztonságosabb lenne a kezemben a telefon, mint az iphone (gondolunk bele, hogy mekkora mocsok nagy gép ez a tört angollal beszélő úriember kezében, ha emelgeti az ujját, billeg az egész szar). de az, hogy az összes tartakmat el tudod érni kb főmenüből minimális ujjcsuszigatással: WOW.
ami nem tetszetős, az maga a gép: nagy vastag bumszli kocka, a kijelző ezerszer kisebb, mint maga a ház. a kis kéken világító vackok egyáltalán nem tetszenek, főleg az érintőgombok. az olyanokat nagyon nem szeretem. plusz a back érintőgomb az nagyon közel van a tartalomkezelő menühöz, kíváncsi vagyok, hányszor bök rá az ember véletlen. szóval kéne neki egy szebb doboz.
a harmadik - bár erre gondolom ők is rájöttek -, hogy teljesen kihagyják a célközönségből az összes balkezest (bár ez engem nem érint).
egyébként érdekes lesz, kíváncsi vagyok az árra, és hogy milyen plusz tartalommal csábítják majd az embert (store, stb. )
ötletes... csak jobb kezeseknek? :)
remélem lesz balkezes júzereknek tükrözése a menünek a másik oldalra, mert ez marha jónak tűnik :)
elég jó... de mi lesz a balkezesekkel? :P
Az biztos, hogy gyorsabb így a kezelése, mert sok "felesleges" kattintástól megszabadulnak.
Azt nem tudnám eldönteni, hogy mennyire kényelmes vagy magától értetődő. Hosszabb (és pici) menük elérésénél akár kifejezetten idegesítő is lehet, ha pl. buszon ülsz és jó minőségű magyar úton mentek. :)
Kíváncsi vagyok mikor fog kijönni egy olyan telefon aminek a menüjét ilyen formán agyon dizájnolhatják flash-el a tulajok, gondolom ezt is az hajtja, mert szvsz lehetőség végtelen a tapogatós készülékekben de a piacon csak a klasszikus ikonos widgetes telefonok vannak. Nekem tetszik az ötlet, bár soha nem vennék ilyet, egy részről gondolom arany árban lesz, másrészről nem tudom mennyire használható az elképzelés, remélem lesz balkezes opció hogy legalább kipróbálhassam valahol. :)
Tetszetős. Azon túl, hogy gondolom a tapicskolás közben összezsírozódást ők sem tudták kiküszöbölni, egyetlen kérdésem van: Lesz ez vajon balkezes változatban is?
En szerintem agybajt kapnek tole. Olyan, mint egy szar flashes oldal, ami fel oraig animalgatja ki a menut meg mittudomen ("termeszetesen" ha visszatero latogato vagyok, vagy ha oldalak kozott maszkalok akkor is mindig a kalyhatol indit es vegiganimal mindent), ergo en mar reg raboknek arra a nyomorult gombra, hogy lejatszas, vagy hivas, de nem tudok, mert az a szar meg animalgat. Felul behuzza balrol a szoveget, kozepen kifade-el szurkebe, utana belerakja az allokepet a videobol vagy a contactot, hat a halalnak kene, nekem nem :))
Tényleg tök jó! Balkezes nincs?
nyilván nem lesz balkezes tükrözés, hihetetlen, hogy ennyit nem tudtok továbbgondolni.
a videoban a háttérzaj is olyan sci-fi-s :)
a balkezes tükrözést nem lett volna egy nagy 'wasistdas megcsinálni, ezt ott cseszték el, hogy a navigáló érintőgombok hardware-esek. Innentől még azt is macera lenne megcsinálni, hogy fejjel lefelé fordítod a gépet, mert akkor szegény balkezeseknek lefele kéne matatniuk az érintőgombokra (amik fordított sorrendben vannak), ahogy meg a kezük van, és stabilizálják a telefont.
nyilván nincs balkezes kolléga a tervezők között. :D
csodálkozom mennyi balkezes olvasó van itt :D - amúgy nekem nem jön le hogy ez most miért is olyan hűde elképzelés, de a tervezők biztos tudják :)
Megláttam. Beugrott - és a balkezesek?
Beleolvastam a kommentekbe és rájöttem, ez nem csak nekem jutott eszembe :)
Viszont mi van a nem túl nagy kezűekkel? Mármint mondjuk egy kistermetű lánnyal?
btw a koncepció fantörpikus nekem bejön sokszor van, hogy közlekedés közben a rázkódás miatt félretapintok a touchscreenen, viszont valószínűleg akkor ezen is odébbcsúszuk a kezem ...
fun de tényleg dömbernagy ...
jó ez a teló, nekem is tetszik ez a menükezelési mód, most néztem a nokia x6 ot, az is egész jó:)
hartam: hardveresek? mert a jobb oldali gomboknak sztem nincs köze a menühöz, am meg ha át lehet tükzöni a screent valszeg a szélén lévő gombokat is... legalábbis nekem így lenne logik. és tényleg nagy, cserébe meg még vastag is :D
Ennek egy nagyobb keszulek sarkaban lenne ertelme, hogy ne kelljen elengedni a kenyelmes fogasunkat...
Amit az apple akar tablat, oda elkelne mondjuk...
Kimerne egy olyan masinaval hadonaszni?
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblog bejelentkezés lustáknakA Yummie blognak a kommentjei ideiglenesen moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, idővel meg fog valószínűleg.
