I just died a little

Így ragadta meg az elmúlást. Három képkockában.

2009. 08. 31. 4:12 | | 7 komment

And I feel this coming over like a storm again now

"Olyan az agyam mint a hold, kihalt és kráteres" - ejtette el valami mozgóképben az egyik kreatív elme, miután felpattant az asztalától és eltépett Burmába, amit már nem így hívnak, de számára mindig ez marad a neve. Valahogy így vagyok most én is, alig születnek értelmes gondolataim, nagyon kevés dolog stimulál, ezért is van kevesebb yummie poszt kicsit. Térdig gázoltam rengeteg jó anyagban, de semmi hatás, így bejegyzést szerkeszteni sincs kedvem. Meg úgy semmihez, céltalanul lézengek a héten, meg az előtte levőn is ezt csináltam már a vége felé, ami akár jó is lehetne, de most épp nem az.

Néha olyan jó lenne felejteni, ennek minden negatív hatását figyelembe véve. Persze hülyeség, de csak egy picikét, akárcsak pár napra.
2009. 08. 30. 4:51 | |

Városi szafari

Gondolta kocsival előbb a mekibe ér.

2009. 08. 29. 4:08 | | 1 komment

Én is kérek!

5 órai cigizős poszt. Mindjárt világosodik.

2009. 08. 28. 4:57 | | 6 komment

Is this a test? It has to be, otherwise I can’t go on

Végül nem sokkal ezután feladtam és inkább elmentem sétálni. Már valamennyire volt fény, de még minden kihalt volt az utcákon. Kár, hogy a cigi nem esett jól ma sem, pedig az legalább valamennyire feldobta volna az ürességet, kicsit kitöltötte volna a füsttel a lépések ritmusát. Helyette a Lateralus szólt majdnem maximális hangerővel. Öt éve nem hallgattam komolyabban az albumot.

Az úgy volt, hogy tegnap összeszedtem magam egy boltbamenésnyire, de a touch le volt merülve ezért a 30 gigás régi iPodot ragadtam fel. Aztán vagy 5 perc volt mire kiválasztottam odafelé tartva, fel-le tekergettem a rajta levő albumok listáját, hogy mi illene a hangulatomhoz. Azóta megy. Furcsa így felnőttebb fejjel és jobb angoltudással hallgatni.
I know the pieces fit cuz I watched them fall away
Éjszaka, még korábban, a plafont bámulva már pár emlék is előbújt, ami kapcsolódik a lemezhez. Például az a csütörtök hajnal, amikor még iskolába jártam és hajnali 4-kor tartottam hazafelé a vöröshajú érzelmi vámpírtól. Vagyis az a pillanat, amikor az alternatív megoldások helyett, leültem a margit hídi hévmegállóban megvárni az első járatot. Hideg volt, a diskman a kabátzsebben pörgette cd-t, és még nem tudtam hogy ilyen a nő, ezért jól éreztem magam, akkor is, ha csak 2 óra alvás várt rám.
Well ride the spiral to the end and may just go where no ones been.
Spiral out. keep going.
2009. 08. 27. 14:12 | | 2 komment

Az iPhone-nal mindenre van megoldás

Ha épp a volt barátnőddel akarsz újra összejönni, vagy ha épp nem sikerül ez az akció, vagy... szóval mindenre van program a telefonon.

2009. 08. 27. 3:02 | | 3 komment

Az IKEA verdanára váltott!

Azt mondják azért váltottak a katalógusban is verdanára, az eddig használt gyönyörű futura fontról, hogy ne legyen eltérés az online és a nyomtatott kiadványok között.

Fura, hogy mindezt most, amikor lassan a weben is lehet majd mindenféle fontot használni, mert végre lesz kvázi a "weboldalhoz csatólhatóan" bármilyen betűtípus. Mondjuk futura licenszelése ilyen célra egyelőre nem megoldott ha jól tudom.

Balra a régi jobbra az "új".

2009. 08. 26. 23:26 | | 11 komment

George, George

- You never said "I love you" before?
- Once. To a Dog. He licked himself and left the room.
2009. 08. 26. 15:44 | | 2 komment

Shake me

Most nincs kedvem olvasni. Már csak 3 óra hajnalig. A macska sípolva vesz levegőt, mert lezúzta egy másik macska az arcát. A végtelen gödítős designok (pl szanalmashu) még mindig szorongást okoznak, sosem lehet a végére érni, befejezni, mindig két tekerésnyire van a cél. Leküldöm taskbarra a browsert.
2009. 08. 26. 2:09 | | 2 komment

Flickrspotter: Beszínezi a fény

2009. 08. 25. 15:32 | | 1 komment

Two Weeks még mindig

Ez a szám sok embert videókészítésbe taszított. Van aki filmből vágott hozzá rajongó klipet, van aki meg maga forgatott, mint az alábbit készítő Gabe Askew.

2009. 08. 25. 3:48 | | 3 komment

Ne kínozzatok!

Ez a torta gyönyörű. Nem merném megenni. Oké, merném, de könnyeznék közben.

2009. 08. 25. 3:43 | | 5 komment

She thinks She's cooler than You

Maybe she is, I don't know.

2009. 08. 25. 3:22 | | 2 komment

Na köszi Dalí

Kedves tőle. Lehet mínusz na.

2009. 08. 24. 16:32 | | 1 komment

Bonds Racey Shapes

Egy kis nyári hangulat így hétfőre, vagy hajnalra elűzni a legyengült rosszkedvet picit. Fehérnemű reklám görkorival, ennyi.

2009. 08. 24. 4:27 | | 2 komment

Apparently Not

Az Youth In Revolt előzetese miatt beleolvastam a könyvbe amin alapul, és ilyenek vannak benne:

2009. 08. 23. 15:33 | | 9 komment

Nálunk nem lesz ilyen klassz metróállomás mint Barcelonában

Építgetjük a saját kis metrónkat, a politikai töltetet hagyjuk, inkább nézzük meg, hogy Barcolna miképp lépett a sci-fi korba 2005-ben. Csak egy futurisztkus metrómegálló kellett nekik hozzá.



[kattints a folytatáshoz]
2009. 08. 22. 14:12 | | 17 komment

God of Small Things

A zene Múm, a videó meg gyönyörű.

2009. 08. 21. 14:07 | | 1 komment

Angolul hogy mondjuk azt, hogy "bezzeg"?

Amit nem értek augusztus 20. kapcsán: előre szóltak, hogy senki ne menjen kocsival a városba, mert lezárások meg nincs parkolás meg ilyenek, ez tök normális, erre alternatívának a BKV-t mondták. Mert ugye A Cég egy átlagos hétköznap is épphogy biztosítja a város vérkeringését, szóval egy ünnep által tömött várossal el tudnak bírni biztosan, a sok lezárás ellenére.
2009. 08. 20. 17:25 | | 9 komment

Hallgassuk azt, Zooey

Szerintem jó lesz most délutánra az a zene.

2009. 08. 20. 17:22 | | 2 komment

Hajnali baromság

Írhatnék most egy posztot arról, hogy mennyire vámpíros a felkelő nap fényétől elbújva elaludni, de mivel a metróban minden második hirdetés valami vámpíros könyvet reklámoz, ennek nem lenne sok értelme. Inkább vegyük azt, ami mostanában zavar kicsit: a kurvanagy komolyság. Hova tűnt a játék a netről? Mindig csak a tények, a fontoskodás, egy apró félmondatra több kommentnyi adat dobálása, amikor nem is az a lényege az írásnak. A feldobott labdák le nem csapása. (És nem a gatyás vagy Marlboros posztra gondolok pl., mert azok direkt olyanok, ott nincs túl sok gond.)

Igazából arról is kéne írni, hogy engem ez egyáltalán miért zavar. Alkalmaztam is rá az "érdekes, hogy így érzek" módszert, így picit kijjebb kerültem, de csak odáig jutottam, hogy néha én is túl komoly vagyok (nyilván), néha pedig játszani akarok — nem a sima szórakoztató vagy tényleg komoly vagy technikai posztokról van szó — a saját blogomon, de nincs rá vevő. Lehet nem vagyok elég jó játékmester vagy kezdőjátékos.
2009. 08. 20. 4:46 | |

I've Been Everywhere

Valami ez a dal ugrott be az alábbi képekről. Vagyis az alább képre kattintva megnézhető galériából. Mint tudjátok twitteren meg pizzán az invader az avatarom.

2009. 08. 20. 3:59 | | 2 komment

"It Gives Your Vagina Wings"

Mandy Moore viccelődik? Red Bull Energy Douche? 45 másodperces reklám.

2009. 08. 20. 3:50 | | 1 komment

Fémdobozos Marlboro

Megérkezett Magyarországra is végre. Egyszerűen szex az egész. Most már akár háborúba is mehetek, a közeli robbanásokon meg a gyorsan közelekedő ólmon kívül mindent kibír.

2009. 08. 19. 22:20 | | 12 komment

Bar Rafaeli és a snap

De rég is volt már a rovatban kép.

2009. 08. 19. 12:32 | | 2 komment

Boys Noize: Jeffer

Egy kis elektromosság így éjjel, mert miért ne. Ez a szám még mindig remek, és a klip is egész jó lett. Torzítják.

2009. 08. 19. 2:46 | | mit szólsz ehhez

Ezt a "gatyát" így miért, ladies?

Ma több lányon is láttam, és nem értem — mielőtt valaki vicceskedne, nem a famerről van szó. A teteje még csak-csak rendben, de ami a combtól van az valami katasztrófa. Ez a lány látná fotón szerintem nem venné fel (bocs lány ha erre jársz, gyönyörű vagy amúgy). A másikat nem kaptam le, de az végképp úgy nézett ki, mintha, nos, valami lett volna benne aminek nem ott a helye.



A címben a ladies szó Demetri hatására, pont azt a standupcd-jét hallgattam amin van a ladies poén.
2009. 08. 19. 1:01 | | 34 komment

Új Radiohead ingyen és legálisan

Az erre a linkre kattintotok, akkor letölthetitek az új Radiohead számot, a These Are My Twisted Words címűt. Tudududuu.
2009. 08. 19. 0:51 | | 2 komment

Keira nyakig parfümben

Még régebben készült a kép, de most lett hivatalos, vagy izé. A lényeg, hogy a mellén valszeg nagyobbítottak digitálisan, legalábbis ha megnézzük mindenféle filmben.

Knightley Chanel
2009. 08. 18. 16:51 | | 7 komment

A baromi hosszú kézfejű nő

Zimány Linda twitterjén a háttér baromi furán ismétlődik.

2009. 08. 17. 22:51 | | 10 komment
Régebbiek | Végére »