Vazz, 4 éves a yummie

Bár eredetileg nem ez volt a blog a neve, de aztán idővel így alakult.

Gondolom feltűnt, hogy mostanában már celebekkel alig foglalkozok, ennyi volt, kitomboltam magam. Nyilván sokminden közrejátszott az eltüntetésükben, például az a két hónap, amikor egy nő sem érdekelt nőként, meg az is, hogy tényleg torzítják a világképet. Olyan nőket tartottam már csúnyának (irl), akik teljesen jól néznek ki, aztán ezt rendbe kell tenni, mert így juthatnék végleg szarba — ti is valószínűleg.

A lényeg: aki csak miattuk járt ide anno, az már tényleg leiratkozhat. Nem akarom átverni azzal, hogy visszatérnek, bár néha elő fognak fordulni, de egészségesebb arányban. Nyilván a "flickr" lányok maradnak még, azért nem kell aggódni.

A yummie mindig is ilyen változós volt, sosem tematikus blognak készült igazán, csak voltak témák, amikbe kicsit elmerültem, aztán ez meglátszott rajta. Tanulság nincs.

ui: az milyen, hogy eddig egy ember kivételével csak lányok és nők jeleztek vissza a nincsenavilagon kapcsan, és általában jókat.
#


Eddig 27 hozzászólás a "Vazz, 4 éves a yummie" bejegyzéshez

1. EdBoyWW 2009. 04. 02. 7:16

Ez utóbbi azért van, mert oda művészi fotókat raksz fel szerintem.

2. Flanker 2009. 04. 02. 8:09

Először is nagyon gratula a 4 évhez, én továbbra is maradok hűséges olvasód.
És férfiként jelzem, nagyon tetszenek a nincsenavilágonos képek. Nem mind, de nagy részük igen.
Keep up the good work dude!

3. cinty 2009. 04. 02. 9:02

a hímek lusták írni mailt. csak csorgatnak nyálat.
és így tovább a bloggal.
aki idejár, az úgyis a személyiséged által teremtett tartalmat nézi.

4. Lau 2009. 04. 02. 10:12

ÉN is maradok:)
amúgy se a csajok miatt olvaslak.
szóval hajrá!

5. jjtiller 2009. 04. 02. 10:38

HB, de megjegyezném hogy mixtape is régen volt már :)

6. SirAlex 2009. 04. 02. 11:14

Én szerettem a lányokat is, nah meg szeretném őket most is, de a többi vegyes cucc is nagyon bejön, amiket soha nem értek, h h telálsz a neten. Én soha nem találok ilyeneket, ezért is járok ide. :) Aztán havi egyszer (persze nem fix időpontban) összeülünk páran és közösen visszanézük egy csomó bejegyzést, h legyen miről beszélgetni... (legyen min röhögni)
A "nincse a világon"-on meg kb minden második kép nagyon bejön, a többi meg nekem túl művészi.

7. naive 2009. 04. 02. 12:27

Nincsen a világon: a lányokkal semmi baj, a képek is jók. tetszik hogy általában szokatlan környezetben, vagy pózban meztelenkednek. nem a tömeg ideált testesítik meg, ennek ellenére szépek.
mostanában pont az ilyen lányok tetszenek és érdekelnek.

8. Pizsama 2009. 04. 02. 13:14

Na most lehet én vagyok rosszul bekötve, de nekem a flickr lányos képes jobban megjönnek mint a nincsenavilágon pucér képei. Valahogy sokkal több fantázia van egy felöltözött nőt mutató képben, mint egy levetkőzöttében. Amúgy meg gratula a 4 évhez.

9. Pizsama 2009. 04. 02. 13:15

a "megjönnek" "bejönnek" akart lenni!

10. szuladam 2009. 04. 02. 13:33

"Olyan nőket tartottam már csúnyának (irl), akik teljesen jól néznek ki"
ez szerintem nem csak rád igaz, hanem manapság az összes netezőre köztük lehet én is, de mostantól jobban oda figyelek...
Ternyi rád is vontakozik! hehe

11. giros 2009. 04. 02. 14:15

Boldog szülinapot! Csak így tovább!

12. Mr. Scott Pilgrim 2009. 04. 02. 14:18

Gratula, tovabbi 4 evet! ;)

13. Loismustdie 2009. 04. 02. 15:38

Négy éves és már egyedül eszik, egyedül internetezik, fényképez és még a lemezjátszót is be tudja indítani. Hát nem ügyes? Gratulálok születésnapod alkalmából!

14. sajt 2009. 04. 02. 15:41

A nincsenavilágon Magyarország legjobb blogja! Kár, hogy nem frissül naponta.

15. Karbonade 2009. 04. 02. 17:47

Nekem nem hiányoznak a celebek, sőt még örültem is, hogy kevesebb van :)

Most meg egy madár éppen úgy csicsereg kint mint Smokey ... :\ Indulok is haza lostozni.

16. helloszabi 2009. 04. 02. 18:20

csak így tovább, nem kell magyarázkodnod

17. JoHn 2009. 04. 02. 18:53

Bár csak egy éve olvasom a yummiet nagy gratula és remélem hogy a következő négy évig ki tudok tartani mellette:P

kevesebb celeb-több hely a jó dolgoknak

18. Klunks 2009. 04. 02. 19:06

Bár elég friss olvasó vagyok, szeretem amit csinálsz és a mixtapek fenomenálisak :)
Boldog szülinapot yummie! :)

19. Swarley 2009. 04. 02. 19:24

Gratula és köszi az eddigieket!

20. kd 2009. 04. 02. 20:09

Csak így tovább, jó a blog!

(próbálom belőni mióta olvaslak, 2006 vége gyanús, ott már ismerős posztok vannak)

21. Deino 2009. 04. 02. 21:58

A 20. "szülinapig" meg se állj! :D Csak így tovább, és gratula.

22. monana 2009. 04. 02. 22:16

jó kis időszak volt, maradok én is

23. SeSam 2009. 04. 03. 0:17

Szép teljesítmény a négy év, grats!

24. Mefi 2009. 04. 03. 23:27

Boldogat.

Vagyis a Yummie inkább a te saját játszótered, és ahogy te változol, úgy változik ez is, nem?

25. Hahota 2009. 04. 04. 15:54

Jó a blog, minden elismerésem érte, de a celebeket kár volt kilőni belöle, így azért jó sok látogatót fogsz veszíteni, de sztem a statból majd úgy is látni fogod. Szóval te tudod, valszeg én is ritkábban fogok felnézni, de azért ez ne tántorítson el, hajrá!

26. ndavid42 2009. 04. 04. 21:07

Grat! És egyébként éppen most esett le, hogy miért "Nincsen a világon" a címe a másik blognak :D

27. newline 2009. 04. 04. 21:34

Boldog Születésnapot.

Mondj valamit





Kick it, dude:



Elég egyszer megnyomni!