A Nikon odacsap: D90

Őszintén szóval picit kilábaltam a "dslr az igaz út" állapotomból, hiszen az a jó fényképezőgép ami nálad van amikor látsz valami fotózni érdemeset, viszont a Nikon most kilökte ide a D90-et a placcra, hogy lehessen vágyakozni valami tárgy után megint picit. Igazából nem kéne azonnal, viszont fasza amatőr masinának tűnik. CMOS szenzor a D300 nyomdokain, úgyhogy előfordulhat A4-es nyomtatásra simán használható ISO 3200-as kép is.

D90 by nikkon
A D90 az új kitobijával - és mellesleg maradt a gép teteji infoLCD

Na, amúgy a kitobi az amit elfogadnék ebben a pillanatban is, alig tűnik nagyobbnak mint a mostani de 18-105VR, ami már egész jól hangzik. (a 16-85VR is, de az egy árszinttel feljebb van). Hogy miért mondjuk a D90 egy D200 helyett, amiből az utóbbi ugye időjárás álló? Hát mert kisebb, csak úgy cipelgethető, míg a nagyobb gépet mindig érzed, hogy nálad van.

A jóhír, hogy nem mentek 15 Megapixelre, mert minek, bár a D80-hoz képest előrébb léptek, de a Canon mostani DSLR húzásaival ellentétben megelégedtek 12 megapixellel, és a D300 szenorának a tapasztalataival, így finomítottak a zajkezelésen.

Mindezt megfejelték egy használható HD kamerával. Az első DSLR ami HD videót rögzít 24fps-szel! A sok "minek ez bele" "ez így nem fotózás már, hanem blabla" vélemény között megjelentek azok is azért, akik szerint ez fasza húzás, mert rendes DOF jelenetket lehet csinálni amatőröknek is, 17 ezres kamera nélkül, cserélhetó és jó lencsékkel, használható ISO-val (viszont végig kézzel kell fókuszálniuk, mert autofókusz az nincs movie módban). Ez jó dolgonak tűnik, akinek meg nem kell az egyszerűen nem használja. Ettől még ugyanolyna fasza DSLR a masina, mint ezen opció nélkül.

Oké, 2009 nyáráig mindenképp messziről imádandó a cucc, de utána lemegy majd róla az új termék felár, és egész jó kis komolyabb amatőr gép lesz belőle.

Amúgy itt ecsetelik miért jó ez a mozi mód, miket lehet vele esetleg csinálni.


Eddig 13 hozzászólás a "A Nikon odacsap: D90" bejegyzéshez

1. Mambee 2008. 08. 28. 9:12

Huhuhú! Én is elfogadnék egy ilyet! $1300 kezdőár nem kiskutya, s a lencse is cucc. Amatőr fejemnek legalábbis.

Btw, human, mi van a junkie-val? Tegnap óta nem jön be...

2. efg 2008. 08. 28. 9:54

Big Thumbs Up a Nikonnak, sztem is eszméletlen lehetőségek vannak a DSLR videóban, még egy hátrány, hogy olyankor optikai kereső se van, de annyi baj legyen. De még videó nélkül is jobban kéne, mint az 50D, pedig eddig Canon lebegett a szemem előtt.
Csak objektívileg is húzzanak már bele, nem igaz, hogy nincs egy normális árú kis teléjük (mint canonnál a 70-200 f4 L pl. ) hosszútávra (nem DX használatra, majd egyszer)

3. gergő 2008. 08. 28. 12:18

Tényleg nagy dobása ez a Nikonnak, habár én a videómódot kihagytam, vagy továbbcsiszoltam volna, ez így nagyon félmegoldás. Egyébként vitatkozok azzal, hogy könnyű masina, mert cipeltem én egy konferencián napokon keresztül egy D70s-t, ami méretben-súlyban ugyanez, és bizony megérzi az ember az első pár óra után. Mondjuk azon volt egy SB800-as atomvillantó is :) Szóval nem könnyű gép, nehogy azt hidd, D50 kategóriánál nehezebb jóval.

4. human 2008. 08. 28. 12:37

de a d300-nál meg könnyebb jóval :P azt tudom hogy a d40x-emnél picit nehezebb

5. gergő 2008. 08. 28. 12:50

Jó az is tény :D Mondjuk, amondó vagyok ha már cipelni kell akkor D300 _szívesen_ húzná a vállam – vagy fordítva, na mindegy.

6. human 2008. 08. 28. 12:52

sok akciót fotózol(nál)? mármint pörgőset? mert akkor fontosabb a d300 AF rendszere.

7. gergő 2008. 08. 28. 12:54

Elsősorban a portréfotózásért vagyok oda, de múltkor a Renault World Series-en jókat svenkeltem, és mivel imádom a motorsportokat ezért nem jönne rosszul. Nyílván álom, kezet ki a biliből.

8. nico 2008. 08. 28. 16:50

d300 úgy két óráig cipelhető, onnantól kurva idegesítő, főleg obikkal, vakuval... szigetre egyik nap kivittem, majdnem megőrültem

9. Raven Seldon 2008. 08. 29. 0:45

ez a videómód elég nyálcsorgatós :)

10. IAmLegend 2008. 09. 01. 12:19

hát srácok én most voltam a ferrari challenge-n és baromira idegesített (meg egyébként is), h. nincs tükörreflexesem, szal utánanéztem picit, canon 450d-re esett a választásom, de ez a videó mód nagyon hívogató, lehet inkább ilyennel ajándékozom meg magam :O) human neked milyen géped van? flickr-n írtad h. canon de melyik?

11. human 2008. 09. 01. 12:29

nekem nikon tükörreflexesem van

12. IAmLegend 2008. 09. 01. 13:07

jah látom canon A570is. ez nem tükörreflexes.

13. human 2008. 09. 01. 15:01

ezért mondom, a kompaktom canon a dslrem nikon.

mindenképp fogd kézbe a 450d-t mielőtt megveszed, mert a canon belépő szintű dslrjei sok kritikát kaptak a rossz fogásuk miatt. Ha kényelmes meg tetszik akkor meg nyugodtan vedd meg, ugyanolyna jó képeket csinálnak ezek (bár a nikonon a kezdő obik mintha olcsóbbak lennének, de feljebb meg mintha a canon lenne jobb). Belépő szintben nem lesz még HD videó szerintem egy darabig.

Mondjuk a D90 az 1000 dollár, ami ugye 150 rugó kéne legyen, de gyakorlatilag ha 250 alatt nyit (obi nélkül) itthon akkor már örülhetünk..

Mondj valamit





Kick it, dude:



Elég egyszer megnyomni!